A támadások. Mit tehetünk ellenük?

2023.08.18

A világunk tisztul. Ez egy folyamat, ami zajlik már egy ideje, és ez több szinten történik. Persze megpróbálják velünk elhitetni, hogy minden csak rosszabb lesz, és félelemben tartani az emberiséget azok, akik mindenáron meg akarják őrizni a hatalmukat. De ebben a világban minden illúzió, és rengeteg ember lát már tovább az orránál, viszont sajnos még nem vagyunk elegen ahhoz, hogy érdemi változás történhessen a világban. Így szépen lassan haladunk az új felé, aminek a feltétele, hogy a régi leomoljon. Ez az átmeneti időszak az, amit a káosz jellemez a leginkább, de egyszer minden véget ér, és ami volt, többé sosem tér vissza, akárhogy is akarják velünk elhitetni az ellenkezőjét!

Akik a spirituális úton járnak többnyire már tudják, hogy létezik egy kollektív tudat nevű energiamező. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy felhőt a Föld körül, és ez tartalmazza az egész emebriség tudatosságát mint információs mező, és a rezgésszintje az emberiség, mint kollektíva rezgésszintjével egyezik. 

Ahhoz, hogy a  hón áhított Aranykor megérkezzen a Földre, első sorban a kollektív tudatnak kell nagyon magas rezgésűnek lennie, ami azt jelenti, hogy az emberiség majdnem teljes egészében tudatos, és alacsony rezgésű, sötét energiák csak elenyésző mennyiségben vannak jelen. Ehhez még sok idő kell persze, de a lényeg, hogy haladunk előre!

A kollektív tudat tisztulása

Az emberiség jelenleg még mindig elég alacsony szinten rezeg mind kollektívaként, és általában véve egyéni szinten is. Mi határozza meg a rezgésszintet? Tulajdonképpen először is az alap érzések egy adott személyben, a tudatosságának a szintje, és az energiáinak az állapota. Minél alacsonyabb tudatszinten van valaki, annál sötétebbnek látja a világot, és annal rosszabb érzések vannak benne. A lagalacsonmyabb szint a gyűlölet, a legmagasabb szint pedig a hála. Tehát annak az embernek, akinek a szíve tele van hálával, feltételnélküli szeretettel, és a tudatszintje is magas, a rezgésszintje magasan van. 

Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a kollektív tudat tisztuljon, a rezgésszint emelkedjen, azoknak távozniuk kell, akik lehúzzák a rezgésszintet. Mivel a születés pillanatában rácsatlakozik a kollektív tudatra mindenki, onnan lecsatlakozni csakis a halál beálltával lehet, illetve a Füld asztrális síkjáról is távoznia kell. 

A tisztulás következményei

Mint mindennek, ennek is van, méghozzá az, hogy ahogy egyre több alacsony rezgésszintú lélek távozik, azoknak az entitásoknak és lényeknek, akiknek alacsony rezgésű energiára van szükségük, egyre nehezebb dolguk van, ezért folyton elő kell idézniük azt, hogy valaki rezgése lecsökkenjen annyira, hogy számukra megfelelő legyen, és azt elszívhassák tőle. Ennek érdekében támadják őt, és ezt természetesen a legegyszerűbb módon teszik, a gyenge pontjain keresztül. 

Azért kiemelten fontos az önmunka, a lelki egyensúly helyreállítása, az energiáink tisztán tartása és a lelki blokkjainktól való megszabadulás, hogy ne legyünk támadhatók! 

Az önmunkához egy kis segítség: Mi is az az önmunka és miért van erre szükség?
Akiknek pedig még több segítségre van szüksége, ajánlom a konzultációm, amiről itt olvashatsz: Segítség az önmunkában, és a blokkok oldásában

A támadások, gyenge pontok

Támadások mindig is voltak ellenünk, de vajon miben nyilvánul ez meg? Nos, először is, pl. a legváratlanabb helyzetekben a legváratlanabb személyek köthetnek beléd! (Ezt mondjuk én annyira nem tapasztaltam, de tudom, hogy másokkal ez történik.)

Mi a gyenge pontod? Szerelemre vágysz? Magányos vagy? Akkor egyszer csak elhatalmasodik rajtad az elhagyatottság érzése. A magányosság egy olyan szintje lesz úrrá rajtad, mint még soha, és úgy érzed, hogy senki sem szeret. Ezt okozhatja benned az, hogy valaki rád telepszik, és olyan érzéseket küld feléd ami ott van benned, de a lelki egyensúlytalanságból adódik,  te pedig egyre csak lejjebb süllyedsz az önsajnálatban! Ez lehet egy szellem, egy démon, bármilyen a sötét oldalhoz tartozó entitás, vagy egy Lény más világokból. Rengetegen vannak itt még mindig, és ellenünk lettek felhasználva.
Soha ne legyél annyira szomjas a szerelemre, hogy be tudjanak húzni a csapdába! Az isteni terv tökéletes, amikor jönnie kell, jönni fog, hidd el! 

Lehet, hogy a gyerekeid a gyenge pontod? Akkor velük kapcsolatban fognak előhozni belóled minden olyan érzést, ami félelem, vagy fájdalom alapú. Ebben persze ott van az a tanítás is, hogy el kell engedned a ragaszkodást!  Ez nem azt jelenti, hogy ne szeresd őket, hanem, hogy értsd meg a szereped! Te behozod a Világba, ami egy megtisztelő feladat, de ő nem a tiéd!! Te is csak egy szereplő vagy az ő életében, ahogy ő is a tiédben. És amíg ezt nem érted meg, addig fognak gyötörni ezzel. És nem feltétlen sötét entitások, hanem az Angyalok is tudnak neked olyan helyzeteket teremteni, amiből az elengedést meg kell tanulnod. Én ezt is tapasztaltam számtalanszor az elmúlt évek során, mire megértettem és megtanultam mit jelent ez. Ha szeretnéd, tudok neked is segíteni ebben! 
Az Angyalok viszont sosem okoznak neked fájdalmat, mert nem tudnak ártani senkinek! Ha egy angyal volt, akkor az már bukott angyal, nem a Fény oldalhoz tartozik! Rengetegen vannak ilyenek...

A lecke lényege, hogy ne ragaszkodj semmihez és senkihez, mert semmi nem a tiéd igazán! Itt mondjuk a sötét oldal úgy tud megnyilvánulni, hogy a félelmeidet felerősíti benned. Légy résen!

És mit tehetsz ellene? Első sorban rengeteg önmunkát kell végezned. Meg kell tanulnod hallgatni a megérzéseidre, és távol tartani magad az alacsony rezgésű sötétoldali energiáktól. Az energiáidnak tisztáknak kell lenniük, amennyire lehetséges. Ne legyenek rajtad olyan energiák, amelyek átokból, rontásból, kötésből vagy valamilyen mágiából származnak, mert nem létezik fehér mágia! Minden mágia sötétoldali, még akkor is, ha csak annyit csinált valaki, hogy meggyújtott egy gyertyát valamilyen imájához!
Emellett igyekezz lerakni minden lelki terhed, ami által támadható vagy. Ebben én is tudok segíteni, ha szeretnéd!

Az anyagi biztonság

Lehet, hogy az anyagiak a gyenge pontod? Akkor kapsz olyan helyzeteket, ami bizonytalanná tesz. Lehet, hogy hozzád kapcsolódik egy démon, aki elhiteti veled, hogy szegény vagy és sosem élhetsz jólétben! És hogy a Teremtőnek te nem számítasz. Lehet, hogy a családtagjaid, vagy a barátaid elkezdenek téged ezzel bántani. Vagy megpróbálnak lebeszélni a terveidről, és elhitetik veled, hogy esélyed sincs. Ez is a hit próbája. Mit hiszel magadról? Elhiszed, hogy nem így van? Elhiszed, hogy támogatva vagy, még akkor is, ha nem tudod hogy fog megoldódni az adott helyzet?

Az ember kiszámítható, és az egyik legnagyobb fegyver ellene, ha félelemben és bizonytalanságban van tartva, mert az ilyen ember irányítható. Éppen ezért dolgozni kell minden olyan lelki blokkodon, ami az anyagiakkal, a hitrendszerrel kapcsolatos, mert aki hisz önmagában, az isteni tervben és a saját teremtő képességében is, azt az embert már nem lehet ily módon támadni, vagy ha mégis, akkor hamar túljut rajta. Amennyiben valamilyen fogadalom köt az anyagiakkal kapcsolatban, azt is oldani kell! Ebben is tudok segíteni.

Mindegy, hogy milyen területen, de a támadások most nagyon intenzívek. Azt akarják elérni, hogy feladd, és menj a süllyesztőbe az egyik oldalról, a másik oldalról pedig igyekeznek megerősíteni, és felemelni! De neked kell a harcokat megvívni, elsősorban önmagaddal! 

Az energiatisztítás

Rengeteg ember éli az életét úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy milyenek az energiái, vannak rajtuk átkok, rontások, kötések, pl. ami az előző életből magukkal hozott fogadalmak által keletkeztek. Olyan mágiák, amik teljesen ártalmatlannak tűnnek, de valójában - ahogy már írtam -  nem létezik fehér mágia! Minden, ami mágia, amihez eszközt használnak a sötét oldalhoz kapcsolódik! Ezek az energiák pedig befolyásolnak sok mindent, az életüknek több területét is, ezért ahogy lehetséges, ezektől szabadulni kell! Ebben is tudok segíteni.



A világunk tisztul. Ez egy folyamat, ami zajlik már egy ideje, és ez több szinten történik. Persze megpróbálják velünk elhitetni, hogy minden csak rosszabb lesz, és félelemben tartani az emberiséget azok, akik mindenáron meg akarják őrizni a hatalmukat. De ebben a világban minden illúzió, és rengeteg ember lát már tovább az orránál, viszont sajnos még nem vagyunk elegen ahhoz, hogy érdemi változás történhessen a világban. Így szépen lassan haladunk az új felé, aminek a feltétele, hogy a régi leomoljon. Ez az átmeneti időszak az, amit a káosz jellemez a leginkább, de egyszer minden véget ér, és ami volt, többé sosem tér vissza, akárhogy is akarják velünk elhitetni az ellenkezőjét!

Akik a spirituális úton járnak többnyire már tudják, hogy létezik egy kollektív tudat nevű energiamező. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy felhőt a Föld körül, és ez tartalmazza az egész emebriség tudatosságát mint információs mező, és a rezgésszintje az emberiség, mint kollektíva rezgésszintjével egyezik. 

Ahhoz, hogy a  hón áhított Aranykor megérkezzen a Földre, első sorban a kollektív tudatnak kell nagyon magas rezgésűnek lennie, ami azt jelenti, hogy az emberiség majdnem teljes egészében tudatos, és alacsony rezgésű, sötét energiák csak elenyésző mennyiségben vannak jelen. Ehhez még sok idő kell persze, de a lényeg, hogy haladunk előre!

A kollektív tudat tisztulása

Az emberiség jelenleg még mindig elég alacsony szinten rezeg mind kollektívaként, és általában véve egyéni szinten is. Mi határozza meg a rezgésszintet? Tulajdonképpen először is az alap érzések egy adott személyben, a tudatosságának a szintje, és az energiáinak az állapota. Minél alacsonyabb tudatszinten van valaki, annál sötétebbnek látja a világot, és annal rosszabb érzések vannak benne. A lagalacsonmyabb szint a gyűlölet, a legmagasabb szint pedig a hála. Tehát annak az embernek, akinek a szíve tele van hálával, feltételnélküli szeretettel, és a tudatszintje is magas, a rezgésszintje magasan van. 

Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a kollektív tudat tisztuljon, a rezgésszint emelkedjen, azoknak távozniuk kell, akik lehúzzák a rezgésszintet. Mivel a születés pillanatában rácsatlakozik a kollektív tudatra mindenki, onnan lecsatlakozni csakis a halál beálltával lehet, illetve a Füld asztrális síkjáról is távoznia kell. 

A tisztulás következményei

Mint mindennek, ennek is van, méghozzá az, hogy ahogy egyre több alacsony rezgésszintú lélek távozik, azoknak az entitásoknak és lényeknek, akiknek alacsony rezgésű energiára van szükségük, egyre nehezebb dolguk van, ezért folyton elő kell idézniük azt, hogy valaki rezgése lecsökkenjen annyira, hogy számukra megfelelő legyen, és azt elszívhassák tőle. Ennek érdekében támadják őt, és ezt természetesen a legegyszerűbb módon teszik, a gyenge pontjain keresztül. 

Azért kiemelten fontos az önmunka, a lelki egyensúly helyreállítása, az energiáink tisztán tartása és a lelki blokkjainktól való megszabadulás, hogy ne legyünk támadhatók! 

Az önmunkához egy kis segítség: Mi is az az önmunka és miért van erre szükség?
Akiknek pedig még több segítségre van szüksége, ajánlom a konzultációm, amiről itt olvashatsz: Segítség az önmunkában, és a blokkok oldásában

A támadások, gyenge pontok

Támadások mindig is voltak ellenünk, de vajon miben nyilvánul ez meg? Nos, először is, pl. a legváratlanabb helyzetekben a legváratlanabb személyek köthetnek beléd! (Ezt mondjuk én annyira nem tapasztaltam, de tudom, hogy másokkal ez történik.)


A hatalom érdeke, hogy megtartsa az irányítást, és ezért mindenre képesek. Viszont, mivel az energiák már nem őket támogatják, egyre több lény távozik a Földről, és tisztul a kollektív tudat, hiszen ők is ide kapcsolódtak, és lehúzták a rezgésszintet. Ezen kívül rengeteg haláleset történik és ennél több lélekcsere is. Erről bővebben itt olvashatsz: A lélekcsere

Azoknak most már távozniuk kell, akik a Sötét oldalt választották, vagy nem tudnak, esetleg nem akarnak tovább fejlődni. A távozásuk elősegíti, hogy a világ folyamatosan egyre jobb hely legyen, és ennek érdekében hatalmas háttérmunka zajlik minden szinten. 

Minden sokkal jobb, mint amilyennek látszik. Bízz az isteni tervben! 

Szeretettel: Katry Iza 😇



© 2022 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el